Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Dumaszínház

hvg360 Matalin Dóra

Litkai Gergely és Hadházi László: Az emberek a humorhoz menekülnek a gondok elől

Az ilyen rendszerek általában megdőlnek vagy rosszabbak lesznek, de egyelőre nem Oroszországban élünk, nem kell mártírkodni azzal, hogy hátrány ér, mert kimondtunk valamit. Ez a minimum, ami a szakmával jár – vélik a két évtizedes Dumaszínház humoristái, akik szerint az is a munkájuk, hogy az éppen regnáló hatalom ügyeivel foglalkozzanak.

Kult HVG

Litkai Gergely: Az ilyen rendszerek általában megdőlnek vagy rosszabbak lesznek

Az idén 20 éves Dumaszínház alapító humoristája, Litkai Gergely, illetve kollégája, Hadházi László a HVG hetilap év végi duplaszámában beszéltek arról, hogy egyelőre nem érzik kockázatosnak, ha beleállnak a hatalom képviselőibe, parodizálják a kormány intézkedéseit, sőt a humorista szakmának kötelessége a regnáló hatalommal foglalkozni.

Élet+Stílus Csatlós Hanna

Aranyosi Péter: A miniszterelnök választhatta volna, hogy Jedi lovag lesz, mégis sith lett

A színpadi rutint a Mónika-show közönségszervezőjeként szerezte, és együtt dolgozott Fábry Sándorral a kultikussá vált Dizájn centeren. Aranyosi Péter humorista, a Dumaszínház társulati tagja egy súlyos koronavírus-fertőzés után döntötte el, hogy visszavesz a munkából, és egy általa értelmiségi klubnak nevezett programsorozat megszervezésébe kezd. Gyerekkorról, politikáról is kérdeztük.

hvg360 HVG360

Duma Aktuál: Minimum döntetlenre kihozza Mohácsot a Magyarságkutató

Kásler Miklós miniszter visszavonta az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített kiállítás kurátorainak megbízását, és a szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézetnek adta. Ennek nyomán Litkai Gergely megismertet bennünket az Új Magyar Történelemmel, amelyben fontos a lájk, egyszerűbbek az évszámok, mindenki a rokonunk (főleg, ha földgáza van), és amelyben nincsenek melegek, de van történelmi konzultáció.

hvg360 HVG360

Duma Aktuál: A nagy MZP-teszt – hogyan értelmezzük Márki-Zay Péter válogatott sértéseit?

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje számos félreérthető kijelentéssel borzolta az idegeket. Litkai Gergely tesztjének megfejtésével közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is volt pontosan a közlő eredeti szándéka. Eldől, hogy mennyire meleg a kormány és a Fideszbe kell-e több zsidó, vagy a zsidók közé több fideszes. De mi köze az egészhez a denevérhiánynak?

hvg360 HVG360

Duma Aktuál: Magyarország előre megy, meg hátra

Litkai Gergely a fizikát és a geológiát hívta segítségül, hogy kiderüljön, igaz-e a szlogen, amely a kormány óriásplakátjain olvasható. De mi köze az egészhez a Micimackónak és a brit Munkáspártnak?