Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#DT_Diamond_Rt.

Gazdaság hvg.hu

Nejlonba csomagolt gyémánttal palizták be ügyfeleiket

Több mint tíz év alatt sem sikerült lezárni a büntetőeljárást abban a gyanú szerint gyémántos csalási ügyben, amelyben sok más rászedett befektető mellett egy 540 fős magyar Nógrád megyei falu is gyémántot vett, és jól ráfaragott. Az egész ügyben az a legelképesztőbb, hogy mintegy 800 ügyfél belement abba, hogy be sem vizsgáltathatta a nejlonba csomagolt gyémántot, amit háromszoros áron vett, sőt, később vissza is adta a cégnek.

Bűnügy MTI

Hatszáz tanút hallgathat meg a bíróság a DT Diamond Rt. ügyében

Megkezdődött a DT Diamond Rt. ügyében indított büntetőper a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön. A cég volt és mostani vezetőjét a gyémántbefektetésekkel kapcsolatban egyebek mellett több rendbeli, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással vádolják, az ügyészség szerint több mint ötszáz embert vertek át. A tárgyaláson a vádlottak közölték: nem érzik magukat bűnösnek.

Bűnügy HavariaPress

Gyémántos csalás: 659 sértettet várnak a tárgyalásra

Januárban megkezdődik a 659 sértettet érintő gyémántos csalássorozat tárgyalása. A DT Diamond Rt. két vezetőjét különösen nagy kárt okozó csalással vádolják, áldozataikat félmilliárd forinttal károsították meg. A sértettek száma olyan nagy, hogy a bíróság kénytelen a sajtó útján tájékoztatni a tárgyalásról az érintetteket.

Itthon Csikász Brigitta

Összedőlt a 88 százalékos hozamot ígérő gyémántpiramis

Gyémántértékesítéssel ötszázmillió forintos kárt okozott 659 embernek a jelenleg már felszámolás alatt álló DT Diamond Rt., amely a drágakő-vásárlóknak kiemelkedően magas hozamot ígért. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi osztálya a héten nyújtja be a vádemelési javaslatot a két meggyanúsított cégvezetővel szemben.