A bejárónő örökölheti Csűrös Karola 200 millió forintot érő ingatlanát
Sajtóhírek szerint az elhunyt színésznő írásban is rendelkezett erről.
Sajtóhírek szerint az elhunyt színésznő írásban is rendelkezett erről.
Órákon keresztül, 318 videóval lehet emlékezni a most meghalt Csűrös Karola legendás karakterére a Szomszédok című teleregényből.
Életének 85. évében elhunyt Csűrös Karola színésznő, érdemes művész – tudatta a Madách Színház.
A 83 éves színésznő folyamatos segítségre szorul.
A 83 éves színésznő trombózis miatt került kórházba, szerettei sem látogathatják a koronavírus-járvány alatt.
A 89 éves korában elhunyt rendező évekig küzdött a betegségével.
Ma már megosztónak számít, fénykorában viszont kiürültek az utcák miatta – pontosan 30 éve, május 7-én indult a magyar televíziózás legkedveltebb „mutánsa”, amely nevelte, eligazította és szórakoztatta is az országot. De miért rajonganak érte a mai kamaszok és miért fut még a mai, jóval modernebb közegben is?
A fővárosi Madách Színházban köszöntötték fel kedden a 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karolát. A színművészt számtalan színpadi szerepe, filmjei, tévéfilmjei, szinkronszínészi munkája mellett legtöbben talán a Szomszédok című tévésorozatból ismerik, ahol Etust alakította. Kedden Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, a Szomszédok Vágási Ferije is felköszöntötte Csűrös Karolát.