Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Bibó-emlékkönyv_1980

Itthon M. László Ferenc

Aki összekovácsolta Kádár veszekedő ellenzékét

Az 1979-ben elhunyt Bibó István életműve jelentette azt a demokratikus minimumot, amely közös nevezőre hozta az 1930-as évek óta egymással szemben álló értelmiségi csoportokat, a népi-nemzetieket és az urbánusokat. A lelkesedés némi hullámzással ugyan, de az 1989-es rendszerváltozásig kitartott, hogy az állampárt fenyegető rémének letűnése után a felek ismét egymásnak essenek.

Itthon M. László Ferenc

Kis János: "Ha majd keresni fogják a kiegyezést, Bibónál számos fogódzót találhatnak"

Bibó István azért vált meghaladottá a rendszerváltás követő évtizedekben, mert azok a témák, melyek az életmű legfőbb elemeit adják - így a demokratikus jogállamhoz és a szociális kérdéshez való viszony, vagy éppen a nemzeti kérdés - megosztóvá váltak - állítja Kis János, az 1980-as Bibó-emlékkötet egyik szerkesztője. A kötet születésének körülményeit felidéző filozófiaprofesszor szerint csak akkor lesz újból "Bibó-reneszánsz", ha a jobb- és baloldal ismét keresi majd a kiegyezés lehetőségét.