Nem kerüli a feltűnést a Mansory átalakított Bentley kabriója
A leggazdagabb vásárlók elvárásainak csak a képzelet szab határt, ami miatt egészen extrém járművek születnek néha.
A leggazdagabb vásárlók elvárásainak csak a képzelet szab határt, ami miatt egészen extrém járművek születnek néha.
Idén közel nyolcvan autót teszteltünk itthon, vagy próbáltunk ki nemzetközi rendezvényeken. Ebből a népes felhozatalból válogattuk most ki a legemlékezetesebbeket.
A kékvérű brit márka legújabb modellje egy 1929-ben kijött nyitott tetős versenyautónak állít emléket.
Ez a különleges Bentley olyannyira limitált szériás, hogy ez az egyetlen példány készült belőle.
A mindent elárasztó hibridek és villanyautók korában politikailag abszolút nem korrekt egy biturbó W12-es motorral szerelt, hegyomlásnyi kabrióval közlekedni. De vannak olyanok, akik a nyitott tetős arisztokrata életérzésért cserébe simán bevállalják a polgárpukkasztást is.
Elég csak a most megnyílt budapesti szalonba elfáradni, ha valaki egy 60-70 milliós luxusautót szeretne magának.