Le Monde: Szegénységi bizonyítvány a magyar igazságszolgáltatásnak Franciaországból
Miért nem adtak ki egy albán férfit, akit a magyarok azzal vádolnak, szélsőjobbosokat vert össze?
Miért nem adtak ki egy albán férfit, akit a magyarok azzal vádolnak, szélsőjobbosokat vert össze?
A szélsőjobbos eltolódás epicentrumává vált Magyarország paradox módon éppen az európai jogot igyekszik kihasználni, hogy kézre kerítse a két évvel ezelőtti kitörés napján elkövetett bántalmazásokkal gyanúsított személyeket – írja az amerikai havilap szerzője.
Nem csitul a két évvel ezelőtti antifaügy gyanúsítottjai körüli botrány, de hiába támadják sokan az időközben EP-képviselői mandátumot szerzett Ilaria Salist és társait, kicsi a valószínűsége, hogy a feltételezett elkövetők többsége ellen Magyarországon járjanak el, és itt rójanak rájuk ki büntetést. Ez másképp lehetne, ha Magyarországon nem lennének olyan rosszak a börtönkörülmények, mint amilyenek. Vélemény.
Fél órával a meghirdetett antifa tüntetés előtt több volt a rendőr, mint a civil a Széll Kálmán téren. A felvonulók szoros hatósági kísérettel jutottak föl a budai Várba.
A szélsőbaloldali csoport vezetőjét Németországban is bíróság elé akarják állítani neonácik elleni támadások miatt.
Az antifák szerint amíg nácik vonulgatnak az utcákon, addig szükség van ellentüntetésre.
Két éve a szélsőjobbos megemlékezés előtti napokban antifasiszta csoportok támadtak emberekre a fővárosban. Emiatt idén kutyás járőrök, drónok és kamerás autók is felügyelik majd Budapest utcáit.
A hét fiatal azzal a feltétellel adta fel magát, ha nem adják ki őket. Arra hivatkoztak, hogy Magyarországon egy jobboldali autoriter rezsim van, az eljárás nem felel meg a jogállamiság elvének, a börtönkörülmények pedig borzalmasak.
Az ügyészség mindkettejüket kiutasítaná Magyarországról.
A Fővárosi Törvényszék az EP elnökéhez fordult, hogy folytathassák a tárgyalást az olasz képviselő ellen.
A budapesti utcai támadások miatt megvádolt antifa aktivista kamerák kereszttüzében érkezett szülei házához.
Ő vezette azokat az edzéseket, amelyeken az antifasiszta bűnszervezet tagjai a támadásokat gyakorolták, de a budapesti bántalmazásokban nem vett részt, csak jelen volt.