OECD: El kellene törölni a nők korai nyugdíjazását
Közreadta éves jelentését Magyarországról a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, amelyben egyebek között az olvasható, hogy növelni kellene az idősebb munkavállalók aktivitását.
Közreadta éves jelentését Magyarországról a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, amelyben egyebek között az olvasható, hogy növelni kellene az idősebb munkavállalók aktivitását.
A novemberig szükséges 200 ezer aláírásból eddig körülbelül 30-40 ezer gyűlt össze.
A Fidesz ötlete volt, hogy 40 év szolgálati idő után a nők elmehetnek nyugdíjba, a férfiakra való kiterjesztéssel a Jobbik a kormányra akar nyomást helyezni.
Eddig összesen közel 130 ezer nő vette igénybe a 40 év utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét, mindennek költsége idén már több, mint 185 milliárd forint.
A szocialisták szerint a nők negyven évnyi munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége hasonlít Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényének történetéhez, melyben az öreg halász kifogja ugyan a nagy halat, de mire kiér vele a partra, a cápák felfalják a zsákmányt.
Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: míg 2011-ben körülbelül 24 ezer, 2014-ben már 36-40 ezer nő élhet a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével.