Autó HVG 2025. január. 15. 19:31

Sárgítják a szegedi tramtraineket, mert nem veszik észre az autósok

Baleset-megelőzési jelleggel kapnak több sárga színt a tramtrainek.

Azt tervezi a MÁV, hogy tesztjelleggel növelik az élénksárga felületeket a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tramtraineken – írja a Szegeder. „Ennek előkészítése zajlik, a járműveken fóliákat fogunk elhelyezni, a helyi tapasztalatokat természetesen elemezzük, a további döntéseket ezek alapján hozzuk meg” – közölte a MÁV a lappal. Ugyanakkor teljes sárgára festésben nem gondolkodnak.

A tramtrainekkel 2022 eleje óta 71 baleset történt, ebből 53 esetben volt anyagi kár. Általában a sofőrök nem veszik észre az amúgy méretes járművet, ezért kapnak most sárga fóliát. Eddig összesen 40 millió forint kár keletkezett a villamosokban.

Ugyanakkor volt olyan eset is, amikor nem kívülről érkezett a jármű, amely balesetet okozott: tavaly novemberben véletlenül gázt adott egy rokkantkocsival közlekedő utas felszállás után, ami akkora hirtelen gyorsulással járt, hogy a kiskocsi lendületből kivitte a jármű egyik ajtaját.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. március. 29. 20:00

„Iszonyatos stressz az X generáción, hogy felfogja, mit jelent ma az öregedés”

A magyar lakosság több mint 40 százaléka ötven év fölötti, nekik kell elsőként szembenézniük az idő múlásával. Miben más ma az öregedés, mint néhány évtizede? Mi mindent tehetünk, hogy a lehető legjobban éljük meg ezt az időszakot, és mit tehetünk az öregséggel kapcsolatos sztereotípiák ellen, amelyek máig makacsul tartják magukat?