Az elérhető árú és kisméretű új személyautót vásárolni szándékozók dolga mostanság egyre nehezebb.
Citroën C1, Ford Fiesta, Peugeot 108, Renault Twingo, Smart Fortwo és még hosszan folytathatnánk a sort azon relatíve olcsó és kicsi személyautók sorával, melyek a közelmúltban utód nélkül tűntek el a piacról.
Az autógyártók – többek közt a piaci szabályozások miatt – egyre inkább elfordulnak a kedvező árú kicsi modellektől, és egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nagyobb árréssel kecsegtető drágább, nagyobb típusoknak.
Az ADAC adatai szerint míg 2014-ben még közel 90 belső égésű motoros és elektromos kisautó volt kapható a piacon, addig idén már jóval kevesebb, mint 80 ilyen kocsi érhető el, ráadásul ezek átlagára az elmúlt tíz évben 14 ezer euróról bőven 22 ezer euró fölé növekedett. A drágulás egyik oka az EU-szinten kötelezővé tett biztonsági felszerelések bevezetése.
Míg 2020-ban a legolcsóbb kocsik között jegyzett lágyhibrid benzines Fiat 500 12 990 eurón nyitott, addig most már 17 490 eurót kell fizetni érte.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/c866c145-f4fc-4424-8662-e5fe6a8f1830.jpg)
A német autóklub arra is felhívja a figyelmet, hogy az elektromos kisautók szépen lassan teret nyernek maguknak, ugyanis míg 10 éve még csak 8 ilyen modell volt elérhető, addig idén már 22, viszont ezzel párhuzamosan az átlagár 20 ezerről 30 ezer euró magasságára emelkedett.
Az elektromos Fiat 500e ára a 2020-as 23 560 eurós szintről mostanra 29 490 euróra nőtt.
Magyarországon jelenleg a Mitsubishi Space Star a legolcsóbb új személyautó, igaz ennek a 71 lóerős 3 hengeres szívó benzinmotorral szerelt típusnak a 4,44 millió forintos változata annyira fapados, hogy még rádió és klíma sincs benne.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/b18d50d6-158b-4120-a935-4e2f147cbda1.jpg)
Ugyancsak olcsónak mondható a Dacia Sandero és a Fiat 500, melyek itthon 5,5 millió forinton nyitnak.