Autó HVG 2024. augusztus. 28. 09:16

Jó ötletnek tűnt részegen felülni a motorral, de az első árok máshogy gondolta – videó

Nekiment egy oszlopnak is, majd egy ideig inkább csak sétáltatta a motorját.

A Szigetvári Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan motorozott. Az 50 éves férfi március 1-jén hajnalban ért haza a munkából, majd inni kezdett. Később elment egy közeli településre az ismerőse motorjával, amit karbantartásra kapott meg. Itt folytatta az italozást, majd délután három körül ismét motorra ült, hogy hazamenjen.

Az úton azonban a férfi annyira részeg volt, hogy egy kereszteződésnél elvesztette az irányítást, és belehajtott az árokba. Próbált továbbmenni, de minden alkalommal újra elesett a motorral, míg végül a helyszínre érkező rendőrök megállították. A rendőrök vér- és vizeletmintát vettek tőle, amiből kiderült, hogy ittas volt.

Az ügyészség most pénzbüntetést és a járművezetéstől való eltiltást javasol számára.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. március. 25. 13:38

Ami a „zebragate” mögött van: 49 évet ment vissza az időben a Fidesz, hogy Magyar Péter félreállítására jogalapot találjon

Plusz vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vezetne be a Fidesz, hogy szigorúbban elszámoltassa a magyar EP-képviselőket. A szabálysértőtől elvehetik a mandátumát. Ehhez egy 1976-os európai tanácsi határozatot porolt le a Fidesz, és így a Tisza elnökét is „hazahívhatják”, sőt akár Magyar Péter 2026-os választási szereplését is akadályozhatják.