Autó HVG 2024. június. 12. 08:55

Eladó az autó, amelyben Michael Schumacher debütált az F1-ben

A későbbi hétszeres világbajnok 22 évesen kapta meg a nagy lehetőséget.

A német 1991. augusztus 25-én debütált a spa-i pályán a Belga Nagydíjon. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a legenda szerint hazudott Eddie Jordannek, hogy engedje őt versenyezni a csapatával. A nagydíj előtt ugyanis azt állította Jordannek, hogy ismeri a spái pályát, már volt ott korábban, pedig soha nem is versenyzett ezen a pályán.

Schumi végül a 7. helyről indult a versenyen, azonban az első körben ki kellett állnia, mert elromlott az autója kuplungja. De az a sztori, ahogyan Schumacher egyáltalán a lehetőség közelébe került, még inkább érdekes. A Jordan csapat akkori egyik pilótája, Bertrand Gachot, ugyanis börtönbe került egy korábbi incidense miatt, miután könnygázspray-jel fújt le egy taxist, akivel összebalhézott Londonban. Szokatlan módon a bíróság letöltendő büntetésre ítélte, és börtön alatt Schumacherre esett a választás, hogy beugorjon helyette. A története innentől pedig egy szinte megismételhetetlen karrier.

Jordan 191
DK Engineering

A történelmi autó neve Jordan 191 – Ford Cosworth HB, a brit csapat összesen hét alvázat épít. Ez a konkrét példány azonban egyike annak a kettőnek, amelyet Schumacher vezetett. A szóban forgó autó a 6-os számú alváz, és a hétszeres világbajnok ezzel az autóval debütált az F1-ben.

Ezt az autót Gary Anderson tervezte, Ford motorja volt, és 13 ponttal az ötödik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban. A csapat elsőszámú versenyzője abban az évben Andrea de Cesaris volt.

Jordan 191
DK Engineering

Az autót a DK Engineering árulja, akik csak az érdeklődőknek mondanak árat, de minden bizonnyal euróban is hét számjegyű összeget kérnek érte.

Jordan 191
DK Engineering
Jordan 191
DK Engineering
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. március. 23. 19:30

Arató András, avagy Hide the Pain Harold: Én sem kemény munkával lettem világhírű, de ne nevezzenek celebnek

A villamosmérnök, akinek hetvenévesen gyökeresen megváltozott az élete. Egy stockfotós készített róla felvételeket, amelyekből kényszeredettnek tűnő mosolya nyomán Hide the Pain Harold megjelöléssel világszerte ismert mémek születtek. Tele a naptára. Reklámoz kakaós italt és harisnyát, fellépései vannak Kőszegtől Bogotáig. HVG-portré.