Elsősorban taxisok és flottaszolgáltatók kaphatnak pénzt.
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sencsenben.
A hamarosan induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek Magyarországon a legforgalmasabb utak mentén.
A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy a cégek, például az egyéni vállalkozások, a taxisok, az autómegosztással foglalkozó társaságok kedvezményesen, támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat is – tájékoztatott.
A támogatásról már korábban írt a hvg.hu, azt is megemlítve, hogy a pénzt elsősorban EU-s forrásokból adnák, és ha ez nem jön össze, akkor a hazai költségvetésből.
Szijjártó Péter beszélt Kínában arról is, hogy a kormány tervezett támogatási programjáról tájékoztatta a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD elnökét is.
A BYD egyébként több éve jelen van Magyarországon, elektromos buszokat gyártanak Komáromban. A héten pedig elkezdték a személyautóik forgalmazását is nálunk, az elektromos modellek árairól pedig itt írtunk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.