Autó hvg.hu 2023. július. 13. 11:39

Bedrogozva száguldozott az autópályán Miskolcnál, kés, fegyver és gázspray is volt nála

A budapesti férfit Miskolc környékén állították meg, miután többek között a leállósávban előzgetett.

Július 11-én délelőtt érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy sofőr életveszélyesen közlekedik: a férfi előbb az M3-as, majd az M30-as autópályán előzgetett a leállósávban, és volt, akire a kormányt is ráhúzta – írja honlapján a rendőrség.

A rendőrök megállították, az ellenőrzés során a 37 éves férfi zavartan viselkedett, összefüggéstelenül beszélt, hirtelen és gyakori hangulatváltozásokat produkált, erős szomjúságérzete volt.

Míg az alkoholszonda negatív, a kábítószergyorsteszt kokainra pozitív jelzést mutatott.

A sofőr autójából alufóliába csomagolt, sárga, kristályos anyag, ezenkívül kések, gázspray, valamint egy gumilövedékes fegyver is előkerült, ezeket a rendőrök lefoglalták.

A férfit előállították a Miskolci Rendőrkapitányságon, ahol gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.