Autó MTI 2023. március. 18. 08:11

Új kerékpárutat kapnak a lentiek, őszig kell elkészülnie

A korábbi fejlesztések folytatásaként több mint öt kilométer hosszúságban alakítanak ki új kerékpárútszakaszokat Lentiben csaknem félmilliárd forintos beruházással – tájékoztatott Zala Vármegye Önkormányzata.

A Zala két keréken elnevezésű TOP-program újabb elemeként csaknem 5,5 kilométer hosszan építenek vagy jelölnek ki meglévő közutakon új szakaszokat a közel 468 millió forintos támogatás felhasználásával. A projekt konzorciumi együttműködésében részt vesz Zala Vármegye Önkormányzata, a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft., valamint Lenti önkormányzata.

A munkahelyek és a közszolgáltatások könnyebb elérését és a közösségi közlekedés megközelíthetőségét segítő beruházás nemcsak a településrészek közötti összeköttetést teremti meg, de hozzájárul a biztonságos közlekedéshez, a zaj- és légszennyezés csökkentéséhez, az egészségmegőrzéshez és az élhetőbb települési környezet kialakításához.

A kerékpáros nyomvonalakat alapvetően a meglévő közutak mellett vagy azok burkolatát felhasználva alakítják ki a 75-ös főút mellett és a csatlakozó utcákban, összesen hét szakaszon. A fejlesztés csatlakozik a korábban Lenti északi, nyugati és déli részén kiépült bicikliutakhoz, valamint a belvárosi kerékpárúthoz.

A napokban átadták a munkaterületet, így a kivitelezőnek, a helyi LE-KO Építőipari Kft.-nek 250 nap alatt kell a munkálatokat elvégeznie.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.