Az egyik áldozat nővére is ezen a könyéken szenvedett halálos balesetet évekkel korábban.
Hétfőn éjjel találtak rá egy Volkswagen Tiguanra, amivel feltehetőleg szombaton este csúszott le az útról egy 5 fős társaság, akik egy newporti szórakozóhelyről tartottak hazafelé. Bár eltűnésüket már szombaton jelezték a hatóságoknak, és a baleset a Cardiff és Newport között található főúton történt, a New York Post szerint még csütörtökön sem volt válasz arra, hogy
vajon a roncs hogyan maradt észrevétlen közel 48 órán keresztül?
Az autóban utazók közül két 21 éves nő, és egy 24 éves férfi életét vesztette, egy 20 éves nőt és egy 32 éves férfit viszont még életben találtak, őket súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az egyik áldozat az a 21 éves Eve Smith volt, akinek a nővére, Xana Doyle 2015-ben szintén egy Newport-közeli balesetben halt meg, alig 19 évesen. A családja ezután 2020-ban szerepelt a Sky TV This Is Our Family című dokusorozatában.
Xana Doyle balesetét a kocsit kokain hatása alatt vezető, akkor 23 éves sofőrje, Sakhawat Ali túlélte. A férfit a baleset után elítélték halált okozó gondatlan vezetés miatt. Eve Smithről az eltűnése után egy másik testvére, Lauren Doyle posztolt a Facebookon. Ebben a múlt szombat óta többször frissített bejegyzésben erősítette meg a család Smith halálhírét is, de a baleset részleteit nem kommentálták.