Autó hvg.hu 2023. február. 22. 09:48

Baleset történt az M3-as és M5-ös autópálya budapesti szakaszán, az M0-s úton pedig három is

Nem azoké ez a délelőtt, akik Budapest keleti vagy déli részein szeretnének az autópályán haladni.

Több autópályán is lassan halad csak a forgalom balesetek miatt a budapesti, illetve a főváros környéki szakaszon – közölte a Katasztrófavédelem és az Útinform.

Az M3-as bevezető szakaszán, a zuglói Ógyalla utca mellett három autó ütközött össze. A baleset miatt forgalmi akadály alakult ki.

Az M5-ösön a 15-ös kilométernél, Soroksáron, a Budapest belvárosa felé vezető oldalon le is kellett zárni a pályát egy baleset miatt. A Katasztrófavédelem úgy tudja, hogy még mielőtt a munkában lévő kollégáik kiértek volna, egy épp arra járó szabadnapos tűzoltó áramtalanította a karambolozó járműveket. A torlódás kihat az M51-es út forgalmára is, ott is két kilométeres volt a torlódás.

Az M0-s autóúton Ecser mellett, a 44-es kilométernél két ráfutásos baleset is történt nagyjából egyszerre. Mindkét balesetben két-két autó érintett. Ezen a szakaszon háromnegyed tízre már újraindult a forgalom, de addigra 7–8 kilométeres torlódás alakult ki, ez pedig nehezen szűnik meg.

Az M0-s út északi részén, a 70-es km-nél levő Fóti csomópontnál a Megyeri híd felé vezető oldalon a főpálya belső szalagkorlátjának ütközött egy kisbusz. A belső sávot lezárták.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.