Autó hvg.hu 2023. január. 24. 11:15

Bár nagyon jönnek a villanyautók, a GM közel egymilliárd dollárért új V8-as motort fejleszt

Míg az elektromos járművek a General Motorsnál is egyre fontosabb irányvonalat jelentenek, úgy tűnik, a nagy belső égésű motorokat sem engedik el.

A GM bejelentette, hogy 854 millió dollárt költ a hatodik generációs kisebb méretű V8-as motoregységének fejlesztésére. Ezeket a motorokat elsősorban a nagyméretű SUV-okhoz és kisteherautóikhoz használják majd.

A Chevrolet "kisebb" V8-asa 1954 óta létezik, a jelenlegi, ötödik generáció 2013-ban debütált. A Stellantis Hemi és a Ford Godzilla teherautó-motorja mellett ez az egyetlen fennmaradt, új autókban értékesített, felülről szelepelt V8-as motor.

Jelenleg a GM teljes méretű teherautó- és SUV-kínálatában, valamint a Camaróban, a Corvette-ben és a Cadillac CT5-V Blackwingben is megtalálható a "small block". Az új V8-asok jellemzőiről és teljesítményéről ugyanakkor még semmilyen konkrétabb információt nem közölt a GM – írja a Road and Track oldal.

Nem szabad mindeközben elfelejteni, hogy a hatalmas amerikai autógyártó saját vállalása, hogy 2035-re kizárólag elektromos járműveket értékesítsen. Jelenleg ezek a teljes GM-eladások kevesebb mint 2 százalékát teszik ki.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.