Autó hvg.hu 2022. október. 17. 09:48

Egyméteres lámpatestet szereltek a tuningolt Ladára, de nem ezért volt balesetveszélyes

A kocsi tulajdonosának nem tetszett, hogy a rendőrök intézkedni akarnak ellene.

A Tolna megyei rendőrök figyeltek fel arra a Ladára Bonyhádon a minap, amit aztán meg is állítottak. „Az ilyen autók ritkán tűnnek fel az utakon, s nemcsak a koruk miatt. A megállított járművön látszott, hogy azt átalakították eredeti állapotához képest” – olvasható a közleményben.

És hogy mi volt vele a probléma?

A kocsi futóművét nagymértékben leültetették, a kerékagyakat pedig átalakították tőcsavarosra.

A rendőrség szerint a jármű alól oldalirányban kilógtak a kerekek, ami közvetlen balesetveszéllyel jár. Az autó elejére pedig egy körülbelül egy méter széles „fényhidat” szereltek fel.

Police.hu

A kocsi sofőrje és egyben tulajdonosa, egy 27 éves helyi férfi nemtetszését fejezte ki az intézkedés miatt. Amikor pedig a jármű átalakításával kapcsolatban kérték az engedélyeket, semmit nem tudott átadni a járőröknek. Még az autó forgalmi engedélyét sem tudta átadni,

azt mondta, nem emlékszik, hova tette.

A rendőrök a férfi ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek, a közlekedési hatóságnak pedig jelezték, hogy az autót feltehetően engedély nélkül tuningolták.

(Police.hu)

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.