A jelek szerint már nem kell sokat várnunk az 500 lóerőnél erősebb puttonyos hivatalos leleplezésére.
A BMW 1986-ban dobta piacra a 3-as sorozat első hamisítatlan sportmodelljét, az M3-ast. Azóta már a hatodik generációjánál tart a típus, melynek harmadik nekifutásából, az E46-ból ugyan készült egy kombi prototípus, de sorozatgyártásba eddig még sosem került az M3 Touring.
Ez azonban hamarosan változni fog, ugyanis érkezőben a 2020 szeptemberében debütált és nemrégiben általunk is alaposan letesztelt M3-as kombi változata, melyről most friss képeket hozott nyilvánosságra a gyártó.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/5d359a0c-a1da-4e9c-9b92-5acb0296cd9e.jpg)
Az M3 Touring az előzetes információk alapján csak és kizárólag Competition változatban, automata váltóval és összkerék-hajtással lesz kapható.
Az 510 lóerős teljesítményű, illetve 650 Nm nyomatékú 3 literes biturbó benzinmotor várhatóan 3,5 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé, a végsebesség pedig elérheti a 290 km/h-t.
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/b9fd261b-e658-462e-8025-d0dfc9e2c176.jpg)
A kombi M3 azzal az ívelt kijelzős, 8-as szoftveres infotainment rendszerrel startol el, melyet a többi 3-as a közeljövőbeli ráncfelvarrással fog megkapni. Ez az i4-ből és az iX-ből ismerős rendszer egy 12,3 colos digitális műszeregységet és egy 14,9 colos érintőkijelzőt vonultat fel.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.