Kíváncsiak voltunk, hogyan muzsikál a gyakorlatban egy modern Jeep, így nemcsak aszfalton, hanem sárban és homokban is vallatóra fogtuk a komoly múlttal rendelkező Wrangler Rubicon új változatát.
Mostanság szinte még a csapból is az első blikkre terepjárónak tűnő, a valóságban csak emelt személyautó kategóriás SUV-ok folynak. Ezek 2021-ben talán divatosnak tűnnek, de kevés olyan akad közöttük, melyekre hosszú évek múltán is emlékezni fogunk majd. Valahogy úgy, mint az 1948-ból eredeztethető Land Rover Defenderre, vagy az 1979-ben debütált G Mercedesre, melyek egyrészt valódi munkaeszköz terepjárók, másrészt ikonikus formatervük révén még a laikusok is kapásból felismerik őket.
Más-más okokból, de ugyancsak ide sorolható az 1951-ben debütált Toyota Land Cruiser, az 1970-ben született Suzuki Jimny, vagy az 1977 óta lényegében változatlan formában gyártott Lada Niva, valamint jelen tesztünk alanya, a Jeep Wrangler.
Dzsip
Ez a történet 1941-ben kezdődött, még pedig a második világháborús filmekből jól ismert apró Willys MB terepjáróval. Ez egy úgynevezett általános felhasználási célú, vagyis "General Purpose" jármű volt, és innen ered a GP (dzsípi) rövidítés és maga a dzsip elnevezés, illetve kategória.
A Jeep modernkori kínálatából egyértelműen a Wrangler áll legközelebb az ős Jeep eredeti szellemiségéhez. Ez a termékcsalád 1986-ban debütált az YJ szériával, és 2018-ban jött ki a legújabb, immár negyedik generáció, a JL sorozat, melynek külsején és belsején lépten nyomon felfedezhető az ősmodell sziluettje.
A teljesen új fejlesztésű Wranglerrőlmár messziről ordít, hogy egy hamisítatlan amerikai terepjáró, vagyis a dizájnerek ugyanolyan óvatosan módosítottak a formaterven, mint ahogy a Porsche szokott mindig egy hangyányit változtatni a 911-es sportkocsi külsején. Az új modellt talán a LED-es lámpáiról lehet felismerni a legkönnyebben, illetve arról, hogy a szélvédőjét a korábbiaknál egy picit jobban megdöntötték.
A hozzánk érkezett példány egy 4 ajtós, vagyis nagyobb kivitelű Wrangler Rubicon. A hosszabb tengelytáv miatt az utastér méretesebb, mint a 2 ajtós változat esetében, ez viszont bizonyos esetekben némileg ront a terepjáró képességeken. De nyugalom, a Rubicon a típus legkeményebb terepes változata, mellyel szinte már művészet bárhol is elakadni.
Lego autó
A Wrangler egyediségét többek közt az adja, hogy a szélvédőjét bármikor egyszerűen le lehet hajtani, sőt, az aktuális generációtól kezdve ez a procedúra a korábbiaknál könnyebben megoldható. Ezenkívül a tetőt is fel lehet nyitni, arról nem is beszélve, hogy az ajtókat is könnyen le lehet szerelni, vagyis ennél nem is lehet a természethez közelibb az autóval történő terepjárás.
A moduláris karosszériafelépítést többek közt az teszi lehetővé, hogy ez bizony még régivágású alvázas terepjáró, annak minden előnyével és hátrányával. Hatalmas lökhárítók, emelt futómű, jókora kiszélesítések, méretes ajtózsanérok, fényezetlen kilincsek, piros vonószem. A Wrangler ízig-vérig egy maszkulin amerikai terepjáró, és a Rubicon kivitel erre a semmi máshoz nem hasonlítható életérzésre rátesz még egy lapáttal.
Az alapmodell 24,2 centiméteres hasmagassága sem éppen a divatterepjárók szintjén mozog, a Rubicon esetében pedig 25,2 centiméter van a talajszint és az alváz között. Sőt, a kétajtós kivitel 26 centiméteres hasmagassággal, illetve a rövidebb tengelytáv miatt jobb terepszögekkel büszkélkedhet. A gázlómélység sem rossz, konkrétan 76,2 centiméteres.
A 32 colos BF Goodrich terepumikról sejthető, hogy ez az autó nem annyira aszfalton, hanem sokkal inkább murván, sárban, homokban és hóban érzi magát otthon. Épített úton egyenesfutás, mint olyan nem nagyon tapasztalható, a kormánnyal folyton korrigálni kell egy picit, de a gumik jellegzetes surrogása a vártnál egy fokkal talán elviselhetőbb. Nem mintha egy ilyen járművel sokan száguldozni szeretnének, de a gumik maximum 160 km/h-ra vannak méretezve, és a Rubicon végsebessége ettől pontosan 1 km/h-val marad el.
Munkagép
Míg a Land Rover az új Defender esetében a munkagép irányból nagy lendülettel megindult a prémium terepjárók felé, addig a Jeep Wrangler sokkal inkább megmaradt egy egyszerű, ám mégis karakteres utastérű célszerszámnak. Kapunk persze 3,5-7 colos digitális műszeregységet, valamint 7-8,4 colos középső érintőkijelzőt, de a Wrangler még 2021-ben sem a puha anyagokról és a menüből előcsalogatható funkciókról, hanem a jókora váltókarokról és méretes kapcsolókról ismerszik meg.
A kezelőszerveket úgy alkották meg, hogy akár sáros kesztyűben se jelentsen gondot a használatuk, az utasoknak pedig kellő számú kapaszkodó-felületet alakítottak ki. Minden felület egyszerűen takarítható, a szellőzőrendszer kellően nagy teljesítményű és a különböző csatlakozó aljzatokból sincs hiány.
A 4,79 méteres hosszúság, illetve a 3,01 méteres tengelytávolság garanciát jelent arra, hogy mind elöl, mind hátul kényelmesen el lehessen férni, ellenben a 4,24 méter hosszú és 2,46 méteres tengelytávú 2 ajtós változatban hátul már nem teljesen őszinte az utasok mosolya. Az extra bőrszett 670 ezer, az ülésfűtés 100 ezer, a vészfékezős adaptív tempomat pedig 270 ezer forintos extra.
A két részben oldalra, illetve felfelé nyitható hátsó ajtón a korábbinál lejjebb került a kívül rögzített pótkerék, így javult a kilátás hátrafelé. A csomagtartó 533-1044 literes, sok minden elfér benne, még akkor is, ha a 9 hangszórós Alpine hangrendszer mélynyomója valamennyit kiharap belőle.
Hajtóerő
A 3,6 literes V6-os benzinmotort sokan szerették, egy ideje azonban a Jeepnél új szelek fújnak, így a Wrangler motorházteteje alatt csak egy 2 literes 4 hengeres turbós benzines egység található. A szép orgánum és a 290 lóerős csúcsteljesítmény már a múlté, ellenben a 272 lóerő sem kevés, ráadásul a kereken 400 Nm-es csúcsnyomaték még magasabb is a régi erőforrás 353 Nm-es értékénél.
A nyolcfokozatú automataváltó szépen pakolgatja a fokozatokat, és hiába a hatalmas kasztni és a 100 kilogrammos fogyókúrát követően még mindig 2,1 tonnás alaptömeg, a Wrangler 7,6 másodperc alatt megoldja a 0-100-at. De nem az általunk kipróbált Rubicon, melynek ugyanehhez 8,9 másodpercnyi időre van szüksége, viszont még így sem érződik erőtlennek, lomhának.
A sofőr vehemenciájától és az aktuális terepviszonyoktól függően a fogyasztás 10-16 liter között alakul, az üzemanyagtartály 81 literes. Cikkünk írásakor az árlistában már nem találtuk a 200 lóerős és 450 Nm-es 2,2 literes dízelmotoros változatot, mely érezhetően szerényebb étvágyú, illetve érkezőben a környezettudatosnak ígért hibrid kivitel. Utóbbi nem kevesebb, mint 375 lóerős, illetve 637 Nm nyomatékú, és egy feltöltéssel 40 kilométer körüli távot képes megtenni elektromosan.
A Wrangler alaphelyzetben kétkerékhajtású, és ha a nemzetközi helyzet úgy kívánja, a bal oldali váltókarral a másik két kerékre is rákapcsolható a hajtás. Koca terepjárósok számára ennyi elég is, az amerikai vas ott is lazán elmegy, ahol nem is gondolnánk, de a haladó felhasználók számára még ott a felező és az első/hátsó differenciálzár. A lekapcsolható aktív stabilizátorról nem is beszélve, ami alacsony sebesség mellett 25 százalékkal nagyobb rugóúttal kecsegtet.
Konklúzió, árak
+ : egyedi karakter, kiváló terepjáró-képességek, tágas és könnyen tisztítható utastér, korrekt menetdinamika. –: a gyenge egyenesfutás, megszokottnál nagyobb zaj, a fogyasztás lehetne szerényebb, a hibridre még várni kell. |
Hiába írunk már jó ideje 2021-et, a Jeep a Wrangler esetében a lehetőségekhez képest maximálisan hű maradt az eredeti Willys MB sok-sok évtizedre visszatekintő szellemiségéhez. Ez egy kőkemény terepjáró, egy az ütés-vágást minden további nélkül elviselő, enyhén faragatlan viselkedésű munkaeszköz, amivel városban leginkább csak szívjuk a fogunkat, terepen viszont elegáns mosollyal teljesítünk minden feladatot.
Cikkünk írásakor legolcsóbban 15,4 millió forint ellenében lehet 2-ajtós Wranglerünk, melynek komoly terepre szánt és felextrázott Rubicon változata 18,2 millió forinttól indul. A 4-ajtós kivitel 16,6 millió forinton nyit és Rubicon verzióban minimum 19,4 millió forint kifizetését követően vezethető haza, a tesztautó árcéduláján 21 millió forintos összeg olvasható. A garancia 5 év, illetve 100 ezer kilométer.
A Wranglerből Gladiator néven pickup változat is kapható, a városi terepjárók szerelmesei számára pedig a Renegade és Compass modelleket szánja a gyártó.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.