Autó MTI / hvg.hu 2020. szeptember. 15. 16:51

Változtatna a kgfb-rendszeren az alapvető jogok biztosa

Felkérte a pénzügyminisztert a bonus-malus rendszer és a kártörténeti igazolások felhasználási szabályainak felülvizsgálatára.

Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. A változás azt követően érkezhet, hogy a Magyar Autóklub panaszt nyújtott be az alapvető jogok biztosához a jelenleg használt úgynevezett bonus-malus rendszer miatt, valamint a károkozói pótdíj felszámításának módszerei miatt.

Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az ügyben készült jelentésében megállapította egyfelől, hogy jelenleg a kártörténeti adatok alapján megállapított biztosítási díjakat teljesen önkényesen határozhatják meg a biztosítók. A szabályozás nem veszi például figyelembe azt a tényt, hogy a biztosítóknak tagadhatatlan gazdasági érdeke van az árakban. A fogyasztók érdekeinek védelme viszont ugyanekkor egyáltalán nem része a szabályozásnak.

Megállapította azt is, hogy a biztosítók sokszor túlzott mértékű a kárstatisztikáktól elszakadó károkozói pótdíjat állapítanak meg, illetve azt is, hogy a jelenlegi gyakorlat szerinti kockázat alapú díjkalkuláció sokszor pont a bonus-malus rendszert veszi semmibe, ami oda vezet, hogy esetenként akár a biztosítási alapdíj 150 százalékos növekedést is eredményezhet a fogyasztónak.

Kozma Ákos felkérte a pénzügyminisztert a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló rendelet módosítására. Azt szeretnék elérni, hogy a szabályozás egyértelműen rendezze a kártörténeti adatok biztosítók által történő felhasználásának szabályait. Ezen túlmenően pedig a károkozói pótdíjat – az esetleges díjemelés fontos elemét – korlátok közé szorítja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.