A 24-es főút kanyargós hegyi szakasza a motorosok egyik kedvelt útvonala. Egy kezdeményezés azonban hétvégére kitiltaná őket onnan tavasztól az ősz végéig.
Ezen a részen, főleg szép időben rengeteg a motoros, és bár előfordulnak balesetek, így sem került a hazai húsz legveszélyesebb útszakasz közé. Leginkább a zajterhelés sarkallta több környékbeli település polgármesterét arra, hogy foglalkozzanak a motorosforgalom kérdésével – írja a Vezess.hu.
Először idén húsvétkor, még a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején vetődött fel a motorosok kitiltásának ötlete: Mudriczki József, Parád polgármestere saját közösségi oldalán is felszólította őket, hogy tartsák be a szabályokat, és maradjanak otthon. Egy másik, közeli település Parádsasvár vezetője is jelzete, hogy a lakosság torkig van a motorosokkal, ám hiába kérték intézkedésre a hatóságokat, érdemben nem történt semmi – olvasható a Heol.hu-n.
A napokban a motorosokkal szembeni ellenállás újabb szintre lépett: a helyi önkormányzat aláírásgyűjtésbe kezdett, az íveket pedig egy dokumentummal együtt elküldték az egri rendőrkapitánynak. Azt kérik, hogy minden évben, március 15. és november 30. között Galyatető-pihenő és Parádsasvár között tilos legyen motorozni hétvégenként, pénteken 12 órától, vasárnap 22 óráig.
A Motoros Érdekképviseleti Központ a motorosokat képviselve jelezte, hogy készek a probléma áttekintésére. A környékbeliek kezdeményezése nyomán vélhetően fokozottabb lesz a rendőri jelenlét is a környéken a Vezess.hu szerint, és talán pont ennyit akarnak elérni a helyiek a hatóság segítségével: hogy valamivel csendesebb legyen a környékük.
Betiltanák a vasárnapi és ünnepnapi motorozást a németek
Komoly felháborodást váltott ki egy nemrégiben benyújtott szövetségi tervezet, amely jelentősen korlátozná a motorosok lehetőségeit éppen a hétvégéken és ünnepnapokon, miközben a legtöbben lényegében csak ilyenkor használják a járműveiket.
(A címkép illusztráció.)