A Mercedes-AMG One sokat késett, de a tehetős vásárlók számára vélhetően megérte a várakozás.
A Mercedes 2017 őszén leplezte le az F1-technikát a közutakra szabadító hibrid hipersportkocsit, a Mercedes-AMG One-t. A 275 példányban gyártandó autónak már rég el kellett volna készülnie, de a fejlesztést hátráltató tényezők miatt az első sorozatgyártású példányok várhatóan csak 2021-ben látnak belőle napvilágot.
Az újdonság álcázófóliás prototípusairól a közelmúltban több fotó és videó is felkerült a világhálóra, most pedig maga a gyártó hozott nyilvánosságra egy kedvcsináló videót. Melyből kiderül, hogy a hiperautót már 100 százalékra feltekert hajtáslánccal és véglegeshez közeli beállításokkal tesztelik az immendingeni versenypályán.
Az 1 000 lóerő körüli teljesítményű és alig 1,3 tonnás sportkocsi simán legyorsulja még az 1 500 lóerős, de 2 tonnás Bugatti Chiront is. Míg utóbbinak 6,5, addig a Mercedes újdonságának csak 6 másodpercre van szüksége egy 0-200-as sprinthez. A 0-100-as gyorsulás alig 2,5 másodpercig tart – a maximális sebesség 350 km/h körül alakul.
A Mercedes-AMG One árcéduláján 2,7 millió eurós, vagyis átszámítva mintegy 930 millió forintos összeg volt olvasható, és a teljes mennyiség azonnal, lényegében a bejelentés pillanatában mind elfogyott. A típusból többek közt Nico Rosberg és David Coulthard is rendelt magának egy példányt.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.