A jogdíj a leginkább meghatározó költségelem.
A magyar kormány hatályon kívül helyezte a Formula–1 sorozat magyar nagydíjáért fizetendő jogdíjról szóló határozatát, a helyébe lépő új pedig a jövő évre bő 45 millió dollárt tartalmaz – írta a Napi.hu.
A Magyar Közlönyben megjelent határozatban az áll, hogy 2027-ig érvényes Formula–1 Világbajnokság Magyar Nagydíjra vonatkozó versenypromóciós megállapodást megújítják.
Ennek egyik eleme a jogdíj ügye. 2019-ben 12,1 milliárd forintba került, hogy Forma–1-es futam lehessen a Hungaroringen, ám az összeg 2026-ig évi 5 százalékkal növekedhetett. A mostani határozat ezt hatályon kívül helyezi, és helyébe 2021-re 45 millió dollárt, mintegy 14 milliárd forintot határoz meg, amely 2027-ig évi 4 százalékkal növekszik. Mivel a jogdíjat dollárban határozzák meg, így annak mértéke nagyban függ a forint árfolyamának trendjétől is.
A magyar kormány ezen túlmenően a Hungaroring korszerűsítésére, újjáépítésére, fejlesztésre is jelentős összeget különített el. Idén például 1,6 milliárd forintot lehetett felhasználni a 2017-ben biztosított 5 milliárdos forrásból.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.