Az olasz Ferrari F40 német riválisának egy alig használt példánya tűnt fel a színen.
De az F40 még így is sokkal gyakoribb, mint a legfőbb riválisának számító Porsche 959, melyből 1987-ben és 1988-ban összesen 292 darab készült. És ezek közül egy 1988-as példány most eladósorba került Németországban.
Az ismeretlen árú, de körülbelül 1,5 millió eurós (520 millió forint) értéket képviselő eredeti állapotú sportkocsival eddig mindössze 14 250 kilométert tettek meg. Az első tulajdonosa által árult Porsche 959-es 1988 januárjában 420 ezer márkába került.
A 2,85 literes léghűtéses 6 hengeres biturbó boxermotor 6500-as fordulatszámon 450 lóerős teljesítményt ad le, ami mellé 5500-tól lehívható 500 Nm-es csúcsnyomaték társul.
A hatfokozatú kéziváltós és összkerékhajtású 80-as évekbeli szupersportkocsi 3,7 másodperc alatt lő ki állóhelyzetből 100-as tempóra, ami még mai mércével mérve is igen komoly produkciónak tekinthető.
Az 1,45 tonnás Porsche 959 13,3 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 200-ra, és a német autópályákon adott esetben akár 317 km/h-val is lehet száguldani vele.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.