Autó hvg.hu 2020. március. 27. 09:21

Videó: A Tesla Model 3 már magától lefékez a piros lámpánál

Az amerikai gyártó folyamatosan fejleszti a szoftverét, melynek köszönhetően szépen lassan egyre közelebb kerülünk a valódi önvezetéshez.

Az alábbi felvételt egy Tesla Model 3 utasterében készítették, és az látható rajta, hogy az amerikai villanyautó magától lefékez, amint egy előtte található közlekedési lámpa tilos jelzésre vált.

A rendszer a központi kijelzőn piktogramokkal jelzi az észlelt lámpákat, vagyis egyértelműen közli a sofőrrel, hogy adott esetben áthalad egy kereszteződésen, vagy megáll a piros jelzésnél. A Model 3 ezenkívül akkor is állóra fékezi magát, ha STOP táblát "lát".

Egyelőre nem tudni, hogy a felvétel egy fejlesztői tesztautóban készült-e, vagy esetleg a Tesla már megkezdte az új funkciót magával hozó szoftver terítését.

Ahogy a legtöbb modern autó, úgy egyelőre a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt Tesla Model 3 is csak Level 2-es önvezetéssel rendelkezik, vagyis az ötlépcsős iparági besorolásból hivatalosan a második szintet képes megugrani. A világ első Level 3-as autóját, az új Audi A8-at 2017-ban mutatták be, és az idén érkező új Mercedes S-osztályban is ilyen vezetéstámogató rendszer lesz.

László Ferenc

Kormány és hagyományos pedálsor még a Level 4-es autókban is lesz, de ezekben rövidebb ideig akár már szunyókálni is lehet majd vezetés közben. A Level 5-ösök lesznek az első olyan járművek, melyekbe már nem szerelnek kormányt és pedálokat.

Egyes gyártók korábban már 2019-2020 magasságára ígérték az első 4-es, illetve 5-ös szintű önvezető autókat, azonban a fejlesztések a vártnál jelentősen lassabban haladnak, és egyelőre a jogi környezet sem áll készen ezen járművek fogadására.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?