2019. július. 06. 13:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2019. július. 06. 13:02 Autó

Nem tudnak mihez kezdeni Madridban az autókkal

Bevezették a város egy részén a behajtási tilalmat, majd eltörölték, majd ismét bevezették. Áll a bál.

Az egész városközpontra kiterjedő "alacsony emissziós övezetet" az eddigi gyakorlatok közül a legkiterjedtebb és a legradikálisabb, hiszen gyakorlatilag az egész belvárost és annak összes nagyforgalmú útvonalát magában foglalja – olvasható az Indexen, amely budapesti összehasonlításként azt írja, ez olyan, mintha a Hungária körút vonalán belül mindenhova tilos lenne behajtani az övezeten kívül lakóknak, még a Rákóczi útra is.

Azoknak az autói, akik nem Madrid belső részein laknak négy kategóriába osztották, mégpedig a környezetszennyező hatásuk alapján, ezekhez a kategóriákhoz pedig különböző jogok társulnak. A tilalom bejött, az utóbbi 10 év legalacsonyabb károsanyag-értékét mérték az elmúlt hónapokban. Bekavart azonban, hogy a rendszert bevezető baloldali pártszövetség súlyos vereséget szenvedett május végén megtartott önkormányzati választáson.

Az újonnan megválasztott José Luis Martínez Almeida néppárti főpolgármesternek első dolga volt megszüntetni július elsejétől megszüntetni a rendszer, mondván három hónapos moratórium jön, ami alatt megvizsgálják a kérdést. A hatás hamar jelentkezett, hiszen pár nap alatt a belvárosban újra óriási dugók alakultak ki, a nitrogéndioxid szintje átlépte az egészségügyi határértéket, az utcákon pedig tüntetni kezdett a Greenpeace és más spanyol környezetvédő csoportok.

Ekkor az ellenzékbe szorult szocialisták a bírósághoz fordultak, amely július 5-én visszaállította a behajtási tilalmat azzal érvelve, hogy az egészséges környezethez való jog megilleti a belváros lakóit. Egyelőre itt tartunk.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.