Az e-tron sportosra hangolt változatát a jelek szerint már javában tesztelik a Nordschleifén.
Az Audi idén tavasszal kezdte meg első igazi villanyautójának, a hazánkban 28 millió forintos alapárú e-tronnak a kereskedelmi forgalmazását. Ez a divatterepjáró kategóriás, 95 kWh-s akkumulátoros elektromos autó 408 lóerős maximális teljesítménnyel, illetve 664 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkezik, ami 5,7 másodperces 0-100-as szintidőhöz elegendő, a végsebesség pedig elektronikusan 200 km/h-ra van korlátozva.
Érkezőben a típus sportosra hangolt új változata, az alábbi kémfotók tanúsága szerint már javában tesztelt e-tron S, mely az előzetes információk alapján kettő helyett immár három villanymotorral rendelkezik.
Az elöl egy, hátul két e-motoros újdonság teljesítménye a 640 lóerőt is elérheti, ami az eddigieknél jelentősen jobb menetteljesítményeket biztosíthat, azt viszont nem tudni, hogy az e-tron sokak által kritizált 328 kilométeres EPA-hatótávolságára milyen hatást gyakorol majd. Több mint valószínű egyébként, hogy az e-tron S-be 95 kWh-nál nagyobb kapacitású telep kerül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.