Autó hvg.hu 2019. április. 10. 11:21

Itt a legújabb 800 lóerős BMW M5

Ez az összkerékhajtású bajor sportszedán a pályanapokon, és a szürke hétköznapokban is remekül helytállhat.

A közelmúltban volt szerencsénk kipróbálni a legújabb M5-ös BMW-t, mely 600 lóerős teljesítménye, illetve 750 Nm-es nyomatéka révén lényegében még a szuszt is kipréselte belőlünk. Akinek esetleg ez is kevés, annak ott a gyári tuning, vagyis a keményebb futóművel bíró M5 Competition a maga 625 lóerejével és változatlanul 750 Nm-es nyomatékával.

Akinek pedig még az M5 Competition is kevés, azoknak erre a tuninggépre érdemes néhány pillantást vetniük:

G-Power

A mellékelt fotókon látható G-Power BMW M5 karbonból készült motorházteteje alatt lévő 4,4 literes biturbó V8-as erőforrás a hivatalos adatok szerint kereken 800 lóerős teljesítményt ad le, a csúcsnyomatéka pedig 980 Nm. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy a 0-100-as sprintet alig 2,9 másodperc alatt le lehessen tudni, illetve hogy a gyorsulásnak csak 335 km/h-nál szakadjon vége.

Összehasonlításképp, a normál M5 3,4, az M5 Competition pedig 3,3 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-as tempóra.

G-Power

A karbonból készült vesékkel és hátsó spoilerrel ékesített, illetve 21 colos kerekeken gördülő tuning M5-ös átalakítása munkadíj nélkül 20 000 euró (6,3 millió forint). Aki ezt esetleg sokallja, az választhatja a 700 lóerős tuningot is, melynek ára jelentősen kedvezőbb, 7 500 euró (2,4 millió forint).

G-Power

 

G-Power
G-Power

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.