Autó hvg.hu 2018. szeptember. 27. 06:41

200+ km/h-val csapódott az autó az előtte átguruló teherautóba – videó

Egyértelműen hibázott annak a személyautónak a sofőrje, amelyik a múlt héten szenvedett súlyos balesetet Ukrajnában, de valószínűleg a teherautó sofőrje sem volt vétlen az esetnél.

Súlyos balesetet rögzített nemrég egy ukrán autós fedélzeti kamerája még szeptember 21-én, amelyben úgy tűnik, mind a két sofőr hibázott. A kamera telemetriai adatai szerint a belső sávban haladó autós bőven nagyjából 211 km/h-s sebességgel autózott, a külső sávban haladó jármű vezetője pedig még ennél is erősebben nyomta a gázpedált.

A baj akkor történt meg, amikor a szemből érkező sávból egy teherautó az utána kötött pótkocsival bekanyarodott eléjük, hogy a másik irányba folytassa tovább útját. A belső sávban haladó autósnak szerencséje volt, ugyanis pont annyira tudott lelassítani, hogy a szerelvény elhaladjon előtte, a külső sávban haladó autósnak viszont már nem volt ekkora szerencséje: oldalról telibe kapta a teherautót.

A balesetet a Carscoops beszámolója szerint csodával határos módon túlélte az autó sofőrje, valószínűleg azért, mert "jó helyen" csapódott a teherautóba. Hasonló balesetben halt meg máskor az a Tesla-sofőr, aki önvezető módba kapcsolta a járművet.

Az első ránézésre is egyértelmű, hogy a balesetnél hibázott a személyautó sofőrje, hiszen a maximális sebesség 130 km/h-ra volt, amit jócskán túllépett. Hibázott azonban a teherautó sofőrje is, aki valószínűleg rosszul mérte fel a helyzetet, mielőtt bekanyarodott volna. Más kérdés, hogy az autó sötét színe miatt a tempó megítélése még a szokásosnál is nehezebb volt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.