Autó hvg.hu 2018. július. 22. 08:21

Íme a legdrágább magyar Wartburg, egy patika állapotú piros példány

Az NDK-s időkbe történő visszautazásnak ezúttal alaposan megkérik az árát.

Az apró Trabantoknál eggyel nagyobb méretben támadó Wartburgok nem is olyan régen még a hazai utcakép szerves részét képezték. Magyarországon a legtöbb Wartburg az 1966-ban debütált "kocka" sorozatból származott, mely először 1000-es, majd pedig 353-es típusjelzéssel, és persze elmaradhatatlan kétütemű életérzéssel támadt. Utóbbi sorozatból találtunk most egy eladósorba került kiváló példányt:
Használtautó.hu

A mellékelt fotókon látható, a debreceni hirdető szerint eredeti állapotú "waresz" 1975-ben hagyta el a német gyártósort, és azóta kevesebb mint 44 ezer kilométert hagyott maga mögött. A kívül piros, belül olajzöld színű járgányt garázsban tartotta a tulaj, aki most áruba bocsátja hőn szeretett négykerekűjét.

Használtautó.hu

A 2020 tavaszáig érvényes műszaki vizsgával rendelkező, patika állapotú 43 éves Wartburg 353-as ára 2 millió forint. Az 50 lóerős motorral szerelt kocsi eredeti fényezésű, törésmentes és az ülések huzatain még a gyári ülésvédő fóliák találhatók. A vásárló ráadásul még egy tetőcsomagtartót is kap az OT rendszámos Wartburg mellé.

Használtautó.hu
Használtautó.hu
Használtautó.hu

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.