Autó hvg.hu 2017. december. 13. 04:01

Videó: Úgy csinált a férfi, mintha elütné az autót, de ezen az alakításon csak nevetni lehet

Óriási tervet gondolt ki a kínai gyalogos, hogy a biztosításból/kártérítésből pénzt lásson. A dolog viszont nem egészen úgy sült el, ahogy tervezte.

Sok olyan videót láttunk már, aminek "főszereplője" bitzosítási csalást akart elkövetni. Az ilyen "balesetek" lényege, hogy az autós, motoros, kerékpáros vagy épp gyalogos kiszemel magának egy másik autóst, majd egy kisebb balesetet idéz elő, amit úgy állít majd be, mintha ő lenne a vétlen fél. Ilyenkor rendszerint a közelben van egy cinkostárs is, aki persze az egészet igazolja.

A fedélzeti- és térfigyelő kameráknak köszönhetően azonban az ilyen próbálkozások egy részéből már nem lesz semmi, legfeljebb egy nagyon kínos jelenet. Épp úgy, mint az alábbi felvételen.

A LiveLeaken megjelent képsorokból annyi látszik, hogy egy parkolónál egy férfi áll, a telefonját nyomkodja, mintha csak várna valakire. Vár is: az első autóra, amelyik ki akar gurulni a parkolóból, a férfi ugyanis el akarta játsszani vele a fent ecsetlet csalást.

A dolog azonban egészen másként alakult, mint ahogy eltervezte. A szóban forgó autó ugyanis egy rendőrautó volt, ami egyébként is idejében meg tudott állni. Hogy ezt észrevette-e a férfi vagy nem, azt nem tudni, mindenesetre úgy pattant fel az útból, mintha semmi sem történt volna. Az egész jelenetet azonban felvette egy térfigyelő kamera, és igen jól lehet szórakozni rajta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?