Autó hvg.hu 2017. november. 30. 10:04

Hatalmas lánggal égett egy busz Tatabányán

A helyi járat motortere és hátsó része kapott lángra.

A sofőrnek és az utasoknak sikerült idejében leszállni, így senki sem sérült meg.

A Kemma.hu azt írja, hogy az oltást még a sofőr kezdte meg, a lángokat viszont a tatabányai hivatásos tűzoltóknak sikerült elfojtaniuk.

A busz csúcsidőben gyulladt ki, 60-70 ember utazott rajta.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.