Fotók jöttek a bankrabló elgázolásának helyszínéről
Fehér kezeslábasba öltözött bűnügyi helyszínelők is vizsgálták azt a budapesti helyszínt, ahol csütörtökön egy bankrablót ütöttek el menekülés közben.
Felvételeket közölt a helyszínelésről az MTI a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor útról, ahol kiraboltak egy bankot, majd a rendőrökre fegyvert fogó bankrablót menekülés közben elütötte egy autó.
A gyanúsítottat a mentők kórházba vitték, fegyveres rablás miatt büntetőeljárás indult ellene.
Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.