Átvehették a bajor csapat játékosai az idei szezonra szóló céges autóikat. Szokás szerint nem volt szerény a felhozatal.
Az Audi mint a csapat egyik főtámogatója az elmúlt évek szokásához hűen ismét vadonatúj Audikkal "biztatja" a csapatot, nem mintha a többségnek nem lenne valamilyen szupersportkocsi is a garázsában, de az egységes megjelenés mégiscsak fontos szempont.
A játékosok persze nem fogják vissza magukat a többség a brutális 4.0 literes biturbó V8-as motorral szerelt RS6 Avant és RS7 Sportback modelleket viszi ilyenkor. Lewandowski, Boateng, Hummels, mind az 580 lovas gépeket stoppolták le idén is.
Az idők változását azért mutatja, hogy sokan kérnek SUV-t, jellemzően persze valami sportos SQ5-öt 354 lóerővel. Robben, Ribery, Müller pedig az SQ7-et, ami már 435 lóerős. Érdekesség, hogy idén senki nem kért, vagy kaphatott például R8-ast, a márka szupersportkocsiját.