Autó hvg.hu 2017. szeptember. 08. 13:29

Csak óvatosan: ezek az új autók leszerepeltek a törésteszteken

A mostanság forgalomba kerülő új autók általában egyre biztonságosabbak lesznek, de azért akad néhány kivétel.

Napvilágot láttak a legfrissebb EuroNCAP-töréstesztek eredményei. A tesztelt autók túlnyomó többsége a lehető legjobb, ötcsillagos eredményt érte el, ami mindenképpen megnyugtatóan hangzik. Akadt azonban néhány olyan autó, mely a várakozásokat alulmúlóan teljesítette a szigorú teszteket.

Ilyen például az átdolgozott Fiat Doblo, ami mindössze három csillagot zsebelt be. Ennek elsősorban az az oka, hogy frontális ütközés esetén a sofőr a légzsákon keresztül lefejelheti a kormányt és az első, valamint a hátsó utasok felsőtestét is komoly terhelés érheti. Ugyancsak három csillagot kapott a Fiat 500, amiben komoly a veszélye annak, hogy frontális ütközés esetén a sofőr lefejeli a kormányt.

EuroNCAP

Háromcsillagos eredményt produkált továbbá a Ford Ka+, valamint a májusban átdolgozott Ford Mustang. Ez utóbbi a módosítások előtt csupán két csillagot kapott az EuroNCAP törésteszten. Szintén három pontot kapott az alapáron szerény biztonsági arzenált kínáló Kia Rio, valamint a Kia Picanto, ami a kiegészítő biztonsági csomaggal már négycsillagosan törik. Az új Suzuki Swift három pontot kapott, az opcionális biztonsági csomaggal pedig négyet.

EuroNCAP

Az Opel új elektromos autója, az Ampera-e a megszerezhető ötből négy csillagot kapott, elsősorban amiatt, mert ráfutásos ütközés esetén a hátul ülők gerince elég nagy terhelést kap. Ugyancsak négy csillagot zsebelt be a Citroën C3, a Honda Civic, valamint a Nissan Micra.

EuroNCAP

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.