Autó hvg.hu 2017. július. 05. 10:18

Százszámra jönnek az új rendőrautók

Már előkészítés alatt van a hamarosan utcára kerülő 250 autót kitevő állomány.

A Vezess.hu fotózott rendőrautóvá átalakuló tengernyi Suzuki Vitarát a márka budaörsi központjának hátsó udvarán. Fehér és szürke színben, nagyrészt már felmatricázva állnak egymás hegyén-hátán az Esztergomban gyártott szabadidő-autók a kereskedésként is működő épület mögött.

Mások mellett a grafitszínű alufelni, a műszerfal központi nagy kijelzője, és a járművek farán virító All Grip felirat mutatja, hogy nem fapados változatokat kapnak hamarosan a rendőrök.

A Vezess információi szerint 250 darab dízel Vitara 4×4-et szállít majd le a Suzuki a tervek szerint augusztus vagy szeptember folyamán a rendőrségnek egy korábban nyert megbízás alapján. Vagyis ez még nem annak a gigantikus állami autóvásárlásnak a része, amelyet az állami járműbeszerzéseket többnyire intéző, és például a miniszteri autók nagy részét futtató Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) írt ki. A hamarosan nyélbe ütendő 45 milliárdos közbeszerzésről itt lehet olvasni.

Polgárőrököket manapság szinte csak ilyen Suzuki Vitarákban látni, ők korábban bevásároltak.

Suzuki

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.