Autó hvg.hu 2017. február. 16. 06:04

Csak 10 perce vezetett a rendőrnőt elgázoló kamionos

Egyórás tárgyalást követően 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a kamionsofőrt, aki hétfőn sodorta el az épp intézkedő fiatal rendőrnőt az M5-ösön – írta a Blikk. A román állampolgárságú férfi bocsánatot kért az áldozat családjától.

A román állampolgárságú T. Andrást halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják – közölte a Blikk.

A férfi a lap szerint több mint tíz éve dolgozik kamionsofőrként, egymillió kilométert vezetett már csak annál a cégnél, ahol a baleset idején is dolgozott. A tragédia előtt kipihent volt, mindössze 10 perce ült a volán mögött, éppen Hódmezővásárhelyre igyekezett.

Farsang Andrea, a sofőr védője szerint a férfi részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy védence csatornát váltott a rádióján a baleset előtti pillanatokban, az útszakaszon pedig akkora köd volt, hogy mielőtt a rádió­hoz nyúlt, nem látta a rendőrautót és az igazoltató rendőrt sem.

"András szörnyen sajnálja, ami történt, amint találkoztunk a rendőrségen a baleset után, az első kérdése az volt, hogy miként tudna bocsánatot kérni a halott lány szüleitől" – közölte a védő.

A rendőrnő és társa egy autót igazoltattak az autópályán, amikor elgázolta őket a ka­mion. A két éve rendőrként szolgáló 23 éves Menus Anikó a helyszínen életét veszítette, a társát kórházba szállították, ahol megműtötték. Állapota a Blikk szerint jelenleg kielégítő.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.