Autó hvg.hu 2017. január. 26. 09:21

1 millió kilométert pakoltak egy öreg Mercedesbe, ennyibe került a szervizelés

Michael Nickl 25 éve vezeti a Mercedes W124-et, és minden autóval kapcsolatos dolgot gondosan dokumentált.

Ha létezik márkahűség, akkor Michael Nickl egész biztosan egy új dimenzióba léptette a fogalmat. A most 55 éves férfi ugyanis nemcsak, hogy a Mercedesnél dolgozik, de 25 éve nem vezet mást, mint egy Mercedes W124-et – számolt be róla a Welt. Ugyan egyszer megpróbálta eladni az autót, de nem sikerült, így végül megtartotta, és azóta is boldogan vezeti.

A férfi a negyed század alatt mintegy 1 millió kilométert pakolt a kocsijába – vagyis évente átlagosan 40 ezret –, amihez természetesen jó néhány szervizelés is társult. Hála azonban Herr Nicklnek, minden egyes szervizelést pontosan lejegyzett, hogy aztán meg tudja mutatni az utókornak, mennyit költött 25 év alatt a kocsijára.

Illusztráció.
Mercedes

A beszámoló szerint alig 11 év (és több mint 440 ezer kilométer) után kellett először kuplungot cserélnie, egy évvel később viszont egy kisebb baleset miatt lökhárítót, lámpákat, hűtőmaszkot és motorháztetőt is.

Az autó ezen kívül patika állapotban van, talán azért is, mert Nickl minden egyes kötelező szervizre elvitte a kocsiját. Az autóra összesen 58 248 ezer eurót, vagyis nagyjából 18,1 millió forintot költött, míg tankolásra 53 786 euró, azaz 16,6 millió forint ment el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.