Autó hvg.hu 2016. augusztus. 31. 12:22

Ilyen lett a faceliftes Hyundai i10

Jönnek sorra az újdonságok a Párizsi Autószalon előtt, most a dél-koreaiak kisautóját mutatták meg.

Az i10, amely a városi miniautók kategóriájában van jelen jó ideje - korábban Atos néven - elérkezett második generációjának életciklus közepi frissítéséhez. A 2013-ban bemutatott jelenlegi  generáció lényegében a szükséges update-eket kapta meg. Ezek jellemzően az új frontrészt jelentik minden gyártónál és nincs ez másként a Hyundai i10 esetében sem. Átszabták a hátsó ütközőket is, valamint az oldalsó díszléceket cserélték le. Egyéb frissítés egy új 14 colos felni is a kínálatban.

Hyundai

A korábbi i10-es belső tere nem volt éppen egy dizájnbravúr, ezen a jelenlegi generáció már sokat javított. Most a fazonigazítás során még inkább igaz ez, a 7 colos központi érintőképernyős rendszer nagyon korrekt. Ráadásul a rendszer ebben az osztályban korántsem jellemző módon, már Apple CarPlay és Android Auto funkciókkal rendelkezik.

Némileg megújultak a biztonsági asszisztensek is, frontális ütközésre figyelmeztetőt kapott, valamint sávelhagyás-figyelmeztetőt.

Mechanikai vonalon a motortérben maradt a jelenleg is használt 1.0 literes és 1.25-ös benzines egységek 65 és 87 lóerővel. Ötfokozatú manuális vagy négyfokozatú automatával.

Hyundai
Hyundai
Hyundai
Hyundai
Hirdetés