Gyorsít, lassít és kanyarodik magától, 100 méteres körzetben pedig mindent lát.
Az önvezető autók kapcsán az embernek valószínűleg a Google autója, a Volvo vagy a Tesla fejlesztései jut eszébe, nem véletlenül. Van azonban még egy cég, aki hamarosan beszáll majd a bizniszbe, hogy tovább tökéletesítse szolgáltatását: az Uber.
A cég első, önvezető prototípusát már tavaly kiszúrta egy újságíró, ám azóta néma csöndbe burkolózott az Uber. Egészen április végéig, amikor bejelentették: a Volvo, a Ford, a Google és a Lyft mellé ők is beszállnak abba a tömörülésbe, ami az önvezető technológia elterjedését hivatott elősegíteni. Mindez azt is jelezte, nagyon jó úton járhat az Uber a fejlesztésekben, most pedig kiderült, hogy mennyire.
Az autó most a pittsburgh-i utcákon jelent meg, az Uber ugyanis már élesben teszteli a prototípusát. A gép egy hibrid Ford Fusion, amire radarokat, lézereket, szkennereket és nagy felbontású kamerákat szereltek, hogy folyamatosan monitorozni tudja a környezetét. A szenzotok 100 méterre képesek ellátni, ami egy városi tempó esetén elég lehet ahhoz, hogy biztonságosan meg tudjon állni az autó. A kocsi képes gyorsítani, lassítani, kanyarodni, felismeri a parkolóból kilógó autót, és hangos sípolással jelez, ha valami komoly problémát érzékel. A cég azonban egyelőre semmit nem bíz a véletlenre, így a volán mögött ott ül egy sofőr is, aki szükség esetén átveszi az irányítást a gép fölött.
A helyszín mondhatni tökéletes a tesztelésre, a város ugyanis szűk és dombos utcákból áll, ahol nagyon sok az összevissza parkoló autó. Emellé társul még, hogy az időjárás is változatos, az esőzés mellett télen havazás is előfordul.
Az egyelőre még kérdés, hogy mikor vetik be az autókat, de az már látszik, hogy nagyon jó irányba haladnak a fejlesztéssel.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.