Autó hvg.hu 2016. március. 05. 15:21

Van valami, amit soha nem fog megépíteni a Ferrari

Sergio Marchionne mereven elzárkózik a két legjellemzőbb fejlesztési iránytól.

Az elmúlt években két fejlesztési irány vált meghatározóvá az autóiparban: az elektromos meghajtású, valamint az önvezető járművek – na és persze a kettő kombinálása. A fejlődésnek azonban nem mindenki örül egyformán, és van olyan is, aki mereven elzárkózik a dologtól.

Ferrari

A Ferrari elnöke Sergio Marchionne a Genfi Autószalonon úgy nyilatkozott a Business Insidernek, hogy szinte biztos, hogy soha sem építenek majd tisztán elektromos meghajtást használó Ferrarit, az autóhoz ugyanis szorosan hozzátartozik a motorhang is. Ahogy fogalmazott, őt a Tesla csendje kifejezetten zavarja.

És ha már Tesla, akkor természetesen egy másik téma is szóba került. Marchionne ugyanis kijelentette, nem szándékozik önvezető Ferrari fejlesztésébe kezdeni. Ahogy fogalmazott, először őt kellene lelőni, hogy ilyesmi megtörténhessen.

Szóval ilyesmit egész biztosan nem kell a Ferraritól várni, igaz, idővel a pénz(=jó üzlet) valószínűleg őket is meggyőzi majd.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.