Autó hvg.hu 2016. február. 15. 14:58

3 milliárd dollárt költ el dízelfejlesztésre a Mercedes

A Mercedes-Benz választékába tartozó dízel-erőforrásokat modernizálja a cég, elég jelentékeny összeget rásszánva a fejlesztésre.

A vállalást Bernhard Heil a Daimler AG motorfejlesztési részlegének vezetője közölte a Reuters hírügynökséggel. A folyamat 2019-re zárulhat le és egy részét az összegnek már el is költötték, többek közt a hamarosan utcára kerülő új E-osztály új négyhengeres dízeljére. Az ágazatvezető elmondta, az új motor 80 százalékkal kevesebb nitrogén-oxidot bocsát ki mint elődje és a fogyasztásán is sikerült 13 százalékot faragniuk.

A következő generációs Daimler-dízelek közös jellemzője lehet a szelektív katalitikus reakciójú (SCR) megoldás a nitrogén-oxidok semlegesítésére – a Mercedesnél, AdBlue-folyadékkal. Vagyis, a csillagos márkánál a kisebb Mercedesekben is leváltják a jelenleg használt nitrogén-oxid csapdás megoldásukat.

MB

Egy ilyen mértékű befektetés mindenesetre jól jelzi azt is, hogy a Daimler nem adja fel a dízeltechnológiát és látnak még benne tartalékokat, ha a következő 10 évüket ilyen komolyan meghatározó döntést hoztak.

További friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.