Autó hvg.hu 2015. június. 05. 20:30

Teslát akar? Már van forintért

Miért nagy szám forintért Teslához hozzájutni? Mert eddig nem lehetett; olyan mint 25 éve a nyugati autó.

Nemrégiben a Tesla bécsi kirendeltségétől kérdeztük, hogy biztosítanának-e nekünk tesztautót. Persze, megnézhetjük náluk, vagy Hollandiában - mondták, mivel nem céljuk a magyarországi terjeszkedés, a várható alacsony értékesítési szám miatt.

Kevés autóra pedig ráfizetés kialakítani a szükséges szervizhátteret, színvonalas prémium-autószalont, tehát felejtő. Ezért is lepett meg minket, mikor a BusinessLease flottakezelő tegnapelőtt egy Teslát hozott a HVG Cégautó Konferenciára, majd szépen letakarta, hogy délben leleplezhessék. Ott jelentették be először, hogy június 15-től Magyarországon csak náluk lehet hivatalosan Teslához jutni. Nem véletlenül kerüljük a vásárolni kifejezést, mert megvenni nem lehet, csak operatív lízing ügyletben bérelni.

Tesla

A felállás szerint négy-öt év futamidőre, havi 420 000 nettó forintért (a pontos összeg személyfüggő) tudják adni a kocsit és a hozzátartozókat - a biztosítás, a szervizelés, a gumik, a gyorstöltő. Az ár mindig személyre szabott, az említettnél rövidebb futamidőre drágább az autó díja.

A díjkategória a belsőégésű motorral szerelt autók közül a fullos BMW 5-ösök, BMW 7-esek, Mercedes S-osztály bérszintjén áll, ők jelentik a házon belüli konkurenciát. De míg ezek fogyasztása is nagykategóriás, a Tesla üzemanagköltsége töredéknyi. Bár vélhetően nem a takarékoskodásért választ valaki Teslát.

D.M.

Így lehet honosított Teslával parádézni. Ha szervizelni kell a kocsit, az a flottakezelő dolga, majd ők lerendezik. Ha kell csereautó, akkor adnak valami hasonló kategóriájú BMW-t, Audit. Szervizbe Bécsbe viszik majd trélerrel az autókat, de erre leginkább csak a "kötelező" éves szerviz esetén lesz szükség, merthogy a Teslák, mint a többi elektromos autó is, lényegében "gondozásmentes". A belsőégésű motorral ellátott autókhoz képest nagyságrenddel kevesebb az alkatrésze, nincs hűtés, olajzás, váltó, diffi, turbó, befecskendező, és még sorolhatnánk, hogy mi minden olyan holmi nincs benne, ami a többi autóban elromolhat. Kibaráltak Murphy-vel.

Vincent van der Meijden, a Business Lease vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy idén 25-40 darab szerződéssel számolnak.

További fontos autós hírekért, érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.