Autó hvg.hu 2015. május. 15. 16:30

600 helyett 700 lóerős lesz az új Ford GT

Januárban, Detroitban már megmutatta a Ford GT harmadik generációjának prototípusát és immáron egyre inkább közeledik az éles bemutatkozás is. Ha minden igaz, az amerikai sportkocsi még az ígértnél is veszedelmesebb és 600 helyett 700 lóerős lesz.

Az már a bemutatásakor kiderült, hgy az új GT-t3,5 literes, duplaturbós, V6-os EcoBoost hajtómű repíti majd. Akkor 600 lóerőt ígért a Ford, ám a Car and Driver című lapnál úgy tudják, hogy már 700 lóerőre csiszolja a Kék Ovál az új büszkeséget. Annyi bizonyos, hogy a harmadik generációs változat sokkal ütősebb lesz, mint az 5,4 literes, V8-as motorral szerelt előd volt.

Ford GT
Carbuzz


Megtudta az amerikai szaklap azt is, hogy az új GT-vel négyféle, Normál, Sport, Pálya, valamint Eső üzemmódban lehet majd száguldozni. A kocsit aktív aerodinamikai csomaggal vértezik fel, változtatható lesz a lengécsillapítás és a teljesítmény jobb kihasználása érdekében kigyorsítás- és stabilitáskontrollal is felszerelik az újdonságot.

Ford GT
GT Spirit


Hasonlóan a LaFerrarihoz, az ülés ebben a kocsiban is rögzített lesz, a kormányt és pedálokat lehet majd állítgatni.  A Carbuzz szerkesztőségéhez egyébként már kémfotók is eljutottak, a kocsit jelenleg is nagyban tesztelik a Ford munkatársai.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.