2014. december. 15. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 15. 13:22 Autó

Fizetős M0-s: "nem a budapesti agglomeráció megadóztatása a cél"

A kormányszóvivő szerint a kiindulópont a megyei matricák bevezetése, a kormány célja a közlekedők helyzetének javítása. A hét végén a fuvarozókkal, hétfőn az önkormányzatokkal egyeztetnek, a kormány pedig szerdai ülésén foglalkozik a témával. Az elkészült hatástanulmányokat elérhetővé teszik. .

Kurucz Éva kormányszóvivő hétfői budapesti tájékoztatóján azt mondta: a kiindulópont a megyei matricák bevezetése, nem a budapesti agglomeráció megadóztatása, a kormány célja a közlekedők helyzetének javítása. Mint mondta, a megyei matricák bevezetésével olcsóbbá válik az autópályák használata helyben, míg a tranzitforgalom többet fizet. 

Arra a kérdésre, hogy a kormány végzett-e egyeztetéseket a bejelentés előtt, a szóvivő azt mondta, az egyeztetések folyamatosak, a hét végén a fuvarozókkal, hétfőn az önkormányzatokkal egyeztetnek, a kormány pedig szerdai ülésén foglalkozik a témával.  

Kurucz Éva hangsúlyozta: a kormány évek óta foglalkozik a kérdéssel, készültek hatástanulmányok. Egy kérdésre válaszolva közölte, hogy a hatástanulmányok elérhetőek lesznek.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.