Autó hvg.hu 2014. december. 11. 20:11

Ütős telefonnal támad a Lamborghini

Alig van már olyan luxusautó-márka, amely ne rukkolt volna elő saját mobiltelefonnal: most a Lamborghini is beáll a sorba, ráadásul az olaszok – akárcsak az autóik esetében – a teljesítményre is nagy gondot fordítanak.

Biztosan lesznek, akik a Tauri 88 típusjelű készülék küllemét túlságosan bizarrnak találják majd, s olyanok is, akik tetszetősnek, annyi azonban bizonyos, hogy ebből nem jut mindenkinek. A Sant’Agata Bolognese-i gyártó összesen 1947 példányt kíván forgalomba hozni, ráadásul az ára jóval kedvezőbb, mint amennyit a Vertu által a Bentley-nek készített, a közelmúltban bemutatott ketyeréért kérnek: míg azért 17 ezer dollárt, addig a Lambo-mobilért 6 ezret kell leszurkolnia a márka megszállottjainak.

Lamborghini Tauri 88
Lamborghini

Azt nem tudni pontosan, hogy melyik cég gyártja majd a készüléket, azt viszont igen, hogy a dizájnt a divattermékeiről és illatszereiről ismert Tonino Lamborghini jegyzi. Ezt a céget a márkaalapító Ferruccio Lamborghini fia, Antonio alapította és irányítja.

Lamborghini Tauri 88
Lamborghini

Mint a Carbuzz megjegyzi: míg az autómárkák által piacra dobott készülékek teljesítmény tekintetében általában satnyák, addig a Lamborghini-készülék ütősnek tűnik. A telefon lelke egy 2,3 GHz-es, négymagos Qualcomm Snapdragon 801 processzor, amelyhez 3 gigabájtnyi RAM és 64 gigabájtnyi tárhely társul. A kijelző 5 inch-es, 1920x1080-as felbontású, a hátlapi kamera 20 megapixeles, az akku pedig 35 órányi használatot tesz lehetővé.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.