Autó hvg.hu 2014. november. 03. 20:11

Robbantana az új Vestával a Lada a WTCC-ben

Új autóval, a Vesta alapjaira épített TC1-es versenygéppel támad a Lada 2015-ben a Túraautó-vb-n (WTCC). Viktor Shapovalov, az orosz gyártó sportosztályának vezetője arra számít, hogy az újdonság révén a különítmény jóval komolyabb erőt képvisel majd a mezőnyben.

Shapovalov a Touring Car Times című online szaklapnak beszélt a nyári, Moszkvai Autószalonon bemutatott Vestával kapcsolatos várakozásairól. A szakvezető biztos benne, hogy a neves francia autósport-műhellyel, az Orecával közösen kifejlesztett új Lada-versenygép senkinek nem okoz majd csalódást.

„Hiszek abban, hogy az új Vestába fektetett munkának, valamint a követett filozófiának köszönhetően a versenyképességünk jövőre komoly löketet kap. Partnerünk, az Oreca is jelentős mértékben hozzájárult a projekthez, a Ladánál is hisznek a bajnokságban, így magabiztosak vagyunk” – mondta Shapovalov.

Lada Vesta WTCC: az új csodafegyver
august.ru


Idén a Ladának történelmi tettet sikerült végrehajtania azzal, hogy Rob Huff Sanghajban megszerezte a márka első futamgyőzelmét. Minden bizonnyal ennek is kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy Shapovalov szerint az AvtoVaznál minden eddiginél komolyabban veszik a túraautós vb-sorozatot: „A WTCC-s sikereknek köszönhetően javul a márka arculata, ami pozitívum, ám ebben a tekintetben pozitív nyomást is jelent számukra az elkövetkezendő évekre” – fogalmazott a szakvezető.

Az már korábban kiderült, hogy a két brit klasszis, Huff és James Thompson, valamint az orosz tehetség, Mihail Kozlovszkij 2015-ben is a gárda kötelékében marad, immáron pedig biztosnak tűnik az is, hogy a Lada végérvényesen nyugdíjazza az idei évben használt Grantákat.

Makaó után múzeumba küldik a Granta WTCC-ket
FIA WTCC

„Jelen pillanatban nem áll szándékunkban ügyfélcsapatokat kiszolgálni. Az új Vestával már ez is lehetséges lesz, a jelenlegi három versenyautónkat viszont biztosan múzeumba küldjük” – mondta Shapovalov.

Az évadzáró makaói összecsapás előtt a Lada-kontingens tagjai közül Huff áll a legjobban, aki 66 ponttal a 12. pozíciót birtokolja. Thompson és Kozlovszkij a 15-16. helyeken posztolnak: a britnek 20, míg az orosznak 11 pontja van.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.