Autó hvg.hu 2014. október. 29. 19:10

Michelisz Norbi lesz a gyári Honda nagy dobása 2015-ben?

Nagyon úgy tűnik, hogy Michelisz Norbert, a Túraautó-vb (WTCC) magyar fenegyereke ismét olyat mutathat, amilyet korábban még egyetlen hazai autóversenyző sem tudott: sajtóértesülések szerint minden esély megvan arra, hogy a korábbi privát világbajnokot 2015-ben már a Honda gyári csapatának kötelékében lássuk viszont.

Michelisz esetleges gyár hondás szerepvállalásáról egész évben lehetett különféle pletykákat hallani, jóllehet, a japán márka idei gyengélkedését látva sokan úgy gondolták, hogy a magyar pilóta jobban jár, ha nevelőegyüttesénél, a Zengő Motorsportnál marad és privát pilótaként folytatja pályafutását.

Michelisz Norbert
FIA WTCC

Mivel a WTCC múlt héten Japánban, a Honda fennhatósága alá tartozó suzukai pályán szerepelt, elméletileg bejelentésre is lehetett számítani, ilyesmire azonban nem került sor. Ennek ellenére az esély továbbra is megvan, olyannyira, hogy a Blikk már a Honda pénzügyi ajánlatáról is hallott ezt-azt: a lap szerint a japánok a jelenlegi bérének sokszorosával, évi 250 ezer eurós fizetéssel csábítgatják a magyar klasszist.

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, sem Michelisz, sem jelenlegi munkaadója, sem pedig a Honda nem kommentálja az ügyet. Norbi egy fordulóval az évad vége előtt a Honda-flotta legjobb tagjaként az egyéni ponttáblázat 4. helyén állomásozik, a gyári csapat két versenyzőjét, Tiago Monteirót és Gabriele Tarquinit is megelőzi: a Blikk informátora szerint ennek is kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy a japán márka kiszemelte magának a pilótát.

Michelisz Norbert
FIA WTCC

Norbi egyébként a TouringCarTimes című online szaklapnak nyilatkozva múlt vasárnap, a suzukai futamok után óvatosan nyilatkozott az esetleges jövő évi gyári státuszról: „A dolgok jelenlegi állása szerint 2015-ben minden így marad, Tiago és Gabriele személyében két nagyon jó, tapasztalt versenyzőjük van. Várunk és meglátjuk, hogy mi történik. Elégedett vagyok a mostani csapatommal, folyamatosan javulunk, így majd meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő” – idézte a portál a versenyzőt.

Nagy kérdés, hogy Michelisz szerződtetése hogyan szabná át a Honda jelenlegi felállását: akár az is előfordulhat, hogy valamelyik jelenlegi gyári pilóta helyét kapná meg, ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy a japánok a bajnoki címmel debütáló Citroenhez hasonlóan egy harmadik autót is indítanak a 2015-ös idényben. William de Braekeleer, a Honda európai sportosztályának menedzsere a közelmúltban megszellőztette, hogy nem elképzelhetetlen a bővülés: a szakember Suzuka magasságára ígért tájékoztatást, ám ez továbbra is várat magára.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.