2014. október. 14. 09:12 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 14. 10:49 Autó

Hamis szótárakat gyártott kamionsofőröknek egy nő

"Sofőrszótár" néven hamis szótárakat gyártott egy Békés megyei fuvarozó cég alkalmazottja, ezzel 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzői jogok tulajdonosának. Akár három évre is bezárhatják.

Hamis szótárakat gyártott egy Békés megyei fuvarozó cég alkalmazottja a kamionsofőröknek, ezzel csaknem 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzői jogok tulajdonosának – az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelést javasol.

Az adóhatóság keddi közleménye szerint egy Békés megyei fuvarozással foglalkozó cég szótárt kívánt készíteni kamionsofőrjei számára az alapvető idegen nyelvű kommunikáció megsegítése érdekében. A szótárak elkészítése a menedzsment egyik tagjának lett a feladata.

A nő a nyomdának sokszorosítás céljából elektronikus formában egy kereskedelmi forgalomban lévő kiadványt küldött el. A másolatokra a cég saját nevével és logójával ellátott fedőlapot készítettek és a "Sofőrszótár" címet adták neki. Miután francia nyelvű kiadványra is igény merült fel, egy fordító irodával lefordíttatta, majd ezt is továbbította a nyomdának. A szótárakból 300-300 darab elkészítését rendelte meg, hogy a cég összes kamionsofőrjének jusson.

Az anyag egy részét már kiosztották, amikor fény derült arra, hogy a nő a kiadványt változtatás és a szerző engedélye és hozzájárulása nélkül átvette, sokszorosíttatta, ráadásul a cég sajátjaként tüntették fel, amivel csaknem 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a szerzőnek.

A NAV pénzügyi nyomozói lefoglalták a fellelhető hamis kiadványokat és az ügyet bitorlás miatt vádemelési javaslattal megküldik az ügyészségnek. A bűncselekmény miatt a törvény akár három évig terjedő szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi – olvasható a NAV közleményében.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.